2012. szeptember 19., szerda

Üdvözlet

Kedves Látogató!
Az Ökológus Tea előadássorozat tavaly indult Oborny Beáta szervezésével és néhány diáktársam segítségével az ELTE-n. Az első évben igen tartalmas előadásokat hallottunk, és legalább ilyen gondolatébresztőek voltak az előadások utáni viták, diskurzusok. A tavalyi tapasztalatok alapján úgy vélem, jócskán vannak magas színvonalú kutatások Magyarországon (ebben megerősít a nem rég lezajlott 9. Magyar Ökológus Kongresszus is), de eddig a születő eredmények itthon mégsem kaptak kellő publicitást. Ennek egy oka lehet talán, hogy a legfontosabb kutatási eredményeinket leginkább nemzetközi, referált, angol nyelvű folyóiratokban jelentetjük meg (előbb vagy utóbb), ahhoz azonban túl sok folyóirat létezik, hogy a többségünk az érdeklődési területén kívül is böngésszen a közlemények között. Ahhoz, hogy rendszeresen értesüljünk arról, milyen kutatások folynak, milyen eredmények születnek a magyar ökológiában, hasznos lenne egy olyan "hírcentrum", amely tudósít a frissen megjelenő cikkekről. Ezt szeretnénk megvalósítani a most induló Ökológus Tea Blog segítségével.

A blog tulajdonképpen szakirodalmi figyelőként fog működni, magyar szerzők által írt, referált (impakt faktorral rendelkező) folyóiratban megjelent cikkek hivatkozásai és absztraktjai jelennek majd meg rajta. A blogot olvasók viszonylag frissen értesülhetnek a legfontosabb hazai, ökológiai kutatási eredményekről, ami már önmagában érdekes lehet, de reméljük, hogy ez új tudományos együttműködéseket is inspirálhat a különböző kutatási területek között. Szintén hasznos forrás lehet kutatási témát vagy témavezetőt kereső hallgatók számára, akik innen tájékozódhatnak a magyar tudományos műhelyek eredményeiről.

Az összefoglalók feltöltését a 2012-ben megjelent cikkekkel kezdjük. Az általunk elérhető és rendszeresen figyelt folyóiratokat igyekszünk magunk végigböngészni a ma (szeptember 19-én) aktuális számoktól kezdődően, és kikeresni a magyar szerzők műveit. Biztosan lesz azonban olyan cikk, amit nem találunk meg, ezért kérünk minden olyan magyar szerzőt (határon innen és túl), akinek a 2012. évtől van referált folyóiratban megjelent, ökológiai témájú közleménye, hogy küldje el a cikk hivatkozását az okologustea.blog [ kukac ] gmail.com címre. A beküldött cikkek között olyanok is lehetnek, amelyek a 2012. év korábbi számaiban jelentek meg, de az ilyen számokban keresni már nem fogunk. A referált folyóiratokra való szűkítés miatt nem szeretnénk az "impakt-sznobizmus" bűnébe esni. Valamilyen módon azonban húznunk kellett egy határt, hogy saját munkánk elvégezhető mennyiségű legyen, és - mivel a munkát diákok végzik - egyszerűsítsük a döntést.

Üdvözlettel, az Ökológus Tea szervezői nevében,

Lengyel Attila

(blogszerkesztő, ELTE TTK PhD hallgató; honlapom itt)

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése